Tisztelt Partnereink! Kedves Látogató!
Üdvözlöm a KoopeRáció kiemelt projekt honlapján!
KoopeRáció kiemelt projektünk célja a szociális szövetkezetek szakmai támogatása, létrehozásuk ösztönzése, számukra szakmai szolgáltatások térítésmentes biztosítása.
A szociális szövetkezetek, mint vállalkozási forma köztudatba való bekerülése és a szociális szövetkezetek alapítása – az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által 2007-ben meghirdetett programja eredményeként – elkezdődött Magyarországon. A szociális szövetkezetben rejlő kettőség kiaknázásának lehetőségét: közösségfejlesztő-vállalkozási funkciójának kiteljesedését akadályozó tényezők lebontása szükségszerű hazánkban.
A szociális szövetkezetek létrehozásának és fenntartható működtetésének támogatásában szerzett hazai tapasztalatai és betöltött szakmai szerepe tette az OFÁ-t – ezen belül az OFA Hálózatot – alkalmassá arra, hogy a szociális szövetkezeteknek szakmai háttértámogatását biztosító kiemelt TÁMOP projekt feladatait 2010. februártól kezdve 20 hónapon keresztül ellássa.
Szolgáltatásainkkal elsősorban a szociális szövetkezetek alapítása iránt érdeklődő természetes személyeket, majd a TÁMOP-2.4.3-B-2-10/1,2 pályázaton nyertes szociális szövetkezeteket célozzuk meg, továbbá a partnerség elve alapján tevékenységünkben érintettek többek között a helyi önkormányzatok, intézmények és a kamarák.
A szociális szövetkezet egyik eszköze az önfoglalkoztatóvá válásnak, egyben hozzájárul a munkahelyteremtéshez, a foglalkoztatás bővítéséhez, valamint működési mechanizmusából adódóan a hátrányos helyzetű rétegek reintegrálásához. Elsősorban a társadalom helyi kielégítetlen szükségleteire reagál, célja a helyi közösségek megerősítése, munkalehetőség teremtése a gazdasági és szociális kohézió kiteljesítése.
Kérem, hogy amennyiben ismer olyan helyi foglalkoztatási kezdeményezést, vagy formálódó közösségeket, melyek esetlegesen szociális szövetkezet keretében működhetnének, akkor a fenti lehetőségről tájékoztassa az érintetteket, illetve észrevételeikkel vagy az együttműködés érdekében forduljanak bizalommal regionális Irodáinkhoz.
dr. Csáky Gyopár
projektmenedzser

© 2011 www.szocialisgazdag.hu













